Csend hangjai
Ahogy azt Paul Simon dala is zengeti amelynek címe csend hangjai, csodálatos. Minden léleknek szükséges a nyugalom, a lélek is elfárad, a csendességben töltődik fel és pihen meg.Ilyen szempontból az alvás is sokkal összetettebb mint azt elsőre gondolnánk. Nem csak a fizikai testnek szükséges, hanem a szellemi-lelki testünk is igényli a pihenést a relaxációt.
Napközben az ingerek hatására, legyen az pozitív vagy negatív zaklatottakká válhatunk. A pozitív ingertől ugyanúgy nem tudunk nyugalomra lelni, mint a negatív hatásoktól. Ilyenkor, újból meg kell találni az úgymond semlegességi zónát, a kiinduló pontot amikor van lehetőségünk kilengeni, vagy az egyik, vagy a másik irányba.
Ha mondjuk, egy pozitív élmény ér minket, sokszor kiabálni tudnának örömünkben, szinte mindenkivel tudatnánk mi is történt, lehet nevezni dicsekvésnek is, büszkeségének is, ahogy tetszik. Valójában megtelik a lelkünk gyönyörrel, szépséggel, és még öröm könnyeink is lehetnek.
Teljesen természetes állapot, valaki ezt lelke legmélyén tudja csak megélni, mert nem ismeri, hogyan lehet ezt kimutatni, de ettől függetlenül ugyanaz a folyamat zajlik őbenne is.
Ez a megemelkedett öröm állapota, hosszútávon kimerítővé válik, hiszen a lélek ilyenkor, egy felpörgött állapotba kerül, amihez plusz energia szükséges. Ugyanígy, egy rosszabb élmény hatásakor is ez zajlik bennünk. Az ok amiért ebbe az eufórikus állapotba kerültünk, egyik pillanatról a másikra történt meg, hirtelen. Addig a nyugalmi szakaszba való visszatérés , hosszabb időt vehet igénybe. Rosszabb esetben benne is maradhatunk ebben a felpörgött energiában, bár ez inkább a kellemetlen eseményekre jellemző, ezekbe inkább hajlamosabbak vagyunk leragadni, mint a kellemesebb élményekbe.
Ha visszatérünk a nyugalmunkba, halljuk meg újra a csend hangjait. Ez nem egyenlő a bezárkózottsággal, a magánnyal ez egy fontos tényező. A csend hangjaiban nyugalom és béke van, míg a magányban inkább a szomorúság van úrrá bennünk. Ha hosszútávon zaklatottság van bennünk , hajlamosabbak vagyunk körülvenni magunkat még több ingerrel, mert megszoktuk, a részünkké vált.
Ezt a folyamatot sokan ismerjük, amikor csend lehetne körülöttünk akkor is zakatoltatunk valamit magunk körül, rádió, televízió bármi ami hangot ad, csak a miénket ne halljuk. Ez nem a tudatos cselekedetünk, hanem az egó játéka.
Valójában érdekes paradoxon van működésünk között. Megtalálva a lelki békénket, megtaláljuk a nyugalmunkat is a csendünk hangját. Ott már a csendre is vágyunk, és nem kívánjuk a zajt, sőt van, hogy menekülnénk is előle. Ez viszont már a lélek igénye.
Nem azt mondom ezzel, hogy iktassunk ki minden erősebb ingert a környezetünkből, hanem azt, hogy figyeljünk kicsit befelé, mennyivel másabb lelkünk érzete ha mind a két végletet megélve, megtudjuk különböztetni, mi milyen hatással van ránk. Ismerkedjünk a zajokkal és ismerkedjünk a csenddel is, találjuk meg a harmóniát a kettő között.
Ekkor döbbenünk rá igazán, hogy milyen csodálatos dallama van a csendességnek és, hogy valójában mekkora szükségünk is van rá.