Ha a gyerek irányít… Ki a úr a háznál?
Egy gyermek érkezése minden eddigi rendszerünket, életvitelünket megváltoztatja. Ez így teljesen természetes, hiszen egy aprócska családtag érkezett, akit már annyira vártunk.
Amikor a gyerek gondolata először tudatosul bennünk, nem is sejtjük mennyi minden vár ránk. A sok-sok öröm mellett, sok-sok kihívással is szembesülnünk kell, életünk végéig. A legnagyobb felelősség vállalás. Életünk vállalkozása.
Próbáljuk jól nevelni. Ki ösztönösen, ki tudatosan.
De mitől borulhat fel a megszokott rend egy családban?
Itt először is tisztáznunk kell az alapfogalmakat. Egy családot egy szülői pár alkot és a gyerek, gyerekek. A szülő a felnőtt, ő a döntéshozó, a példamutató, ő a minta. A gyerekek a szemlélődők, a felfedezők az “ indigók”.Később pontosan lemásolják azt amit láttak, felnőttként úgy fognak élni ahogy azt tőlünk látták.
Nagyon jól megfigyelhetjük, hogy egy baráti összejövetelen, ahol a gyerekek együtt játszanak egymással, ki kit utánoz le , egy-egy szituációban. Sokszor el is nevetjük magunkat, hiszen felismerhetjük magunkat. Vagy nagyot nézünk, meglepetten, kikerekedett szemekkel, hogy ez most mi lehetett.
A rossz hír, hogy mindenben a tükörképeink, nemcsak a jóban. Ezért hangsúlyoztam az előbb is, hogy példát kell mutatnunk nekik. Ez a dolga a szülőnek azon kívül, hogy szeretjük és erősítjük a bizalmát felénk, és az önbizalmát az önismerete felé.
Előveszik a mintákat az adott helyzetekben és papírforma szerint cselekszenek. Próbáljunk meg mindig következetesek lenni. Ez a legfontosabb stratégia. A gyerekek nagyon éberek, azt tesztelik folyamatosan, mikor gyengülünk el és engedünk meg olyan dolgot, amiket addig nem szoktunk.
A játszás utáni elpakolást sem a szülőnek kell elvégeznie. Ezzel például meg taníthatjuk a kötelességekre. Amikor betegek, étvágytalanok próbálunk a kedvükben járni, mit enne és inna szívesebben, ilyenkor bármit megvennénk, csak hogy valamit elfogadjanak. Ez itt nyilván így van rendjén. De amikor, minden rendben van akkor fogadja el azt az ételt, amit elé teszünk, hiszen mi is azt esszük, olyan rossz azért nem lehet. Most csak pár példát soroltam fel, modellezni szerettem volna, hogy milyen apró dolgokon csúszik el a későbbi nagy probléma.
Ezekben a helyzetekben észrevétlenül mondunk le szülői szerepünkről, és adjuk át gyermekünk kezébe a felnőtt csomagot ( felelősséget ). Itt borul fel szépen fokozatosan, mindenki helye a családban. Egyre jobban kiesik a kezünkből az irányítás, hiszen mi magunk mondtunk le a szülői szerepünkről, az irányításról.
A gyerek ebbe viszont nem érzi jól magát! Gondoljunk bele, micsoda teher olyan dolgokban dönteni, ami nem gyerek feladat. Dönteni még a felnőtteknek is nehéz sokszor. Ezektől a terhektől lesz feszült, nyugtalan, kezelhetetlen egy gyerek.
Túl nagy csomagot adtunk neki, ráadásul egy olyat ami nem az övé, ő még nem bírja el, de cipelnie kell. Tiltakozik és számunkra érthetetlen módon viselkedik, hogy felhívja magára a figyelmet, csak nem értjük mi lehet a baja, másképp nem tudja megértetni velünk szülőkkel, hogy ő egyetlen egy dolgot szeretne.
Gyerek lenni, nem pedig gyerek-szülő lenni. Élvezni szeretné a saját gyerekkorát a maga megpróbáltatásaival és néha nehézségeivel együtt.
Még nem akar dönteni és irányítani. Mert még pici és nem bírja el ezt a terhet! Olyat kapott amit nem ő kért.