Mennyi minden élmény, tapasztalás, öröm, bánat, szomorúság, képzelet van lelkünk mélyén?! Sok sok mindent pakoltunk bele önmagunk legféltettebb világába, oda amit még sokszor, mi sem ismerünk.
Cselekszünk, sokszor meggondolatlanul, időnként meg teljesen helyesen. Sokszor mintha egy kis ördög lenne bennünk, és úgy véljük az a legjobb, ha most így vagy úgy viselkedünk. Gondolom érzitek ti is ennek az energiáját, mennyire nincs összhangban, mennyire bizonytalan. De ez a reakciónk elindul valahonnan, mégpedig a magunk belső világából. Emlékszik és védekezik. Emlékszik arra, hogy hasonló helyzetben milyen fájdalom érte, és védekezésből cselekszik úgy ahogy éppen cselekszik. Mert nem akar a lélek újból szenvedni. De vajon akkor azok, saját Magunk vagyunk vagy sem?
Saját magunk, hiszen belőlünk jött, senki nem mondta, hogy hogy reagáljak az adott eseményre. Viszont a belepakolt “cuccok” közül válogatott az elmém, a fájdalmainkon keresztül megélt élményekből. De ne csak a negatív élményekre gondoljunk. Gondoljunk pl egy olyan büszkeségre amikor, mondjuk nagyon vártunk egy élményt. Százszor, ezerszer megéltük fantázia szinten, hogy milyen boldogság lenne ha megvalósulna. Aztán amikor ott voltunk, megkaptuk átéltük az álmainkat, mégsem tudtunk olyan felszabadultan és mélységesen örülni mint ahogy azt elterveztük. Tehát teljesen más dolgot mutathatunk ( még önmagunk számára is) mint ami igazán bennünk van. Mi történik itt, kérdezhetjük jogosan ?
A tudatos énünk és a tudatalatti énünk versenyzik bennünk. Nagyon sokszor a tudatalatti győz, szinte reflex szerűen reagál egyes esetekben, élethelyzetekben. Ha már sokszor megtapasztaltuk ezeket a megéléseket, rájövünk arra, mit jelent a tudatosság, hogy miért jobb tudatosnak lenni és miért kell megismerni mélyebben önmagunkat. Én a tudatalattit hívom önmagunk titkának. Azért titok, mert bármit is éltük át és bármit is pakoltuk az élményzsákba, sokszor nem is tulajdonítunk neki( elme szinten ) jelentőséget és mivel van, hogy napi szinten dobálunk be dolgokat, a régebbi mélyebbre kerül, így azt gondoljuk el is felejtettük. De ez sajnos nem így van.
Lelkünk mindenre emlékszik és kihúzza amikor az aktuális. Alap helyzetünkben ott lapulnának bennünk, nincs piszkálva, nem háborog, csak a lenyomata van ott, mélyen. Mélyre le kell ásnunk ahhoz, hogy megismerjük azt, mi is rejlik ott valójában. Ezután kezdhetjük el a biztos alapokra felépíteni, valódi és igaz önvalónkat. Ami harmóniában van az érzéseinkkel, amelyektől úgy érezzük szárnyalunk, mert békesség van bennünk. Ebben az állapotban harmónia van, az között amit érzek, és az között amit cselekszem. Összekapcsolódik bennem a minőség és a valóság. Nem védekezek, nem álcázok, nem álok ellent annak, ami rám vár(hat). Mivel itt már tisztaság van, itt már nincs mellékhatás, itt már nem marcangolom magam bizonyos átmeneti döntéseimben és utána sem. Itt már egyszerűen csak vagyok, és lehetek úgy ahogy szeretnék. Békével önmagammal, békével a világgal.
Az a jó hírem, hogy ezt a nyugalmat, amit ilyenkor tapasztalunk önmagunk társaságával, az mindenki számára elérhető. Ez csupán csak döntés kérdése. A saját döntésemé.
Békességgel teli napokat kívánok Mindenkinek! Szeretettel!
Fekete Éva