Címke: Életforgatókönyv

Unokák kiváltsága

Vajon miben rejlik az unokák kivételes helye egy családban?
A gyermeknevelést a szülővé válást, nem tanítják, csináljuk ahogy tudjuk. Hol jobban hol kevésbé, hol szent meggyőződéssel, hol bizonytalanul, de csináljuk ahogy épp jónak gondoljuk!
Évek alatt, közben érünk szülővé, tapasztaljuk meg azt, hogy hogy  mutathatjuk ki mégjobban a szeretetünket. Hogy tehetjük egyre hitelesebbé magunkat.
Egyszercsak felnőtt lesz a gyermekünk és az elrontottnak vélt nevelésünk már tapasztalt szülői múltunkká válik. Vissza – vissza hoznánk egy egy életszakaszt, hogy szebben tudjuk szeretni gyermekünket. Azzal a feltétlen szeretettel tudjuk átölelni amivel akkor nem tudtuk, mert mi akartuk eldönteni, hogy Ő mit és hogyan csináljon. De ez ugye lehetetlen…
Mégis hova tudjuk bepotólni ezt a hiányt?
Az unokákba!
Betöltődik szívünk minden szeretete, és elfogadása, és büszkesége ami a szülői szerepünkbe nem tudott megnyílvánulni, mert akartuk szeretni, nem pedig engedtük a szeretetet áramoltatni.
Mindent másképp látunk mert megtanultuk, megtapasztaltuk… azt már tudjuk, mit csinálhatunk mégjobban. Meghagyunk minden pillanatot abban a jelentőségében megélni, ahogy az ott és akkor a legszebb.
Egy unoka tanít meg teljes mértékben, még egy kemény embert is, a feltétel nélküliség minden lényegére!
Mert az unoka bármit szeretne, bármikor, azt szívesen teljesíti a nagyszülő. Eltünnek az elvárások. Eltünnek az “én jobban tudom” tanácsok. Sokkal megengedőbbek  vagyunk és elnézőbbek. Bölcsebbé váltunk a tapasztalások által.
Elfogadjuk sőt büszkék vagyunk arra, hogy mennyire más mint a többi gyerek,már nem akarjuk, hogy beálljon a sorba. Itt már megengedjük neki, hogy olyan legyen, amilyen ő valójában.
Nem a saját elvárásaiknak kell, hogy megfeleljen, hagyjuk magunkat átadni a személyiségének. Sokkal könnyedebb a lelkünk nagyszülőként, mint szülőként.
Szülőként azt gondoljuk, hogy akkor vagyunk szülői legtökéletesebb szerepünkben, ha minden lépésnél fogjuk a kezét, és megmondjuk neki hova, mikor, és hogyan lépjen, ja és persze kivel….
Aztán idővel rájövünk, hogy mi lett volna a valódi szerepünk és megpróbáljuk másként és jobban csinálni.
Az unoka szinte újra hangolja az elvárásainak, sőt azt is mondhatnám teljes mértékben lerombolja azt, amilyenek szülőként voltunk. Ha ez nem történeik meg, biztosak vagyunk abba, hogy mindent a legjobban csináltunk, úgy ahogy azt csináltuk.
De ez is jó így, mert a saját útjával és tetteivel, mindenki saját maga van a legjobban tisztába.
Van az úgy, bár ritkán, hogy csak a jó mintáinkát kell mégjobbá tennünk az unokáinkkal töltött időnk során.

Fekete Éva

 

 

Elmúlás

Ami egykor szép volt, ami egykor a mindenséget jelentette, egyszercsak már nem az, már nemhogy nem szép, sokkal inkább sivár és kifakúlt lesz. Nem abban a pillanatban változott meg valami. Az elmúlás pillanatok sorozata.

A felismerés pillanatában van a legnehezebb pont.
Minden amit addig láttunk, gondoltunk, éreztünk, tapasztaltunk köddé válik. Ami addig biztonságot és egykor boldogságot okozott az szertefoszlik. Mintha kihúznák a talajt a lábunk alól.

Egyfajta olyan felismerés, hogy valami fáj, ott mélyen belül… az elmúlás fájdalma, ordítani tudnál annyira fáj.
Csalódásunkban elkezdjük az okokat keresni, először abba aki/ami okozta. Aztán jön a szembesülés azzal, hogy a saját illúziónkban kellett csalódni, ami bennem van és nem másban keresendő.

“Elmúlás” bővebben

Lelki béke

Lelki béke
Miért is fontos ez a állapot? Mit is jelent a lelki béke pontosan ? Egyáltalán békétlen?
Ezen a dolgon csak akkor kezdünk el igazán elmélkedni, amikor észrevétlenül belecsúszunk valami olyan állapotba, ami nem enged minket a boldogság útjára.
Sőt egész sorozat kell ahhoz, hogy megállásra kényszerítsék minket.
Lehet a kiváltója akár egy beszélgetés, ami már csak pont az “i-re”, vagy egy olyan esemény, aminek elsőlátásra semmi negatív hatása nincs számunkra, mégis ki tud billenteni minket lelkileg. Kibillenteni a lelki béke állapotából.

Alapjában mindenki egy békével születik, ez az évek a tapasztalások álltál tud békétlenségre váltani, változni.

Ahogy egyre több megpróbáltatáson megyünk keresztül, a semlegesség állapotát – ez a lelki béke  –  egyre jobban veszítünk el.
Egy idő után azt vesszük észre, hogy vagy nagyon boldogok ,vagy nagyon boldogtalanok/ érdektelenek vagyunk.

Hat ránk minden energetikailag. Itt azokra az ingerekre gondolok, amik napközben érnek minket. Egy zene, egy hír, egy történet, egy pillantás, bármi.

Minden ingerre reagálunk valahogy, akár tudatosan akár tudattalanul, az elme ítélkezik. Jó vagy rossz, így gondolom nem így gondolom, ezt én így csinálom vagy nem így csinálom.
“Lelki béke” bővebben

Előző életek

Előző életek

Az emberiséget mindig is foglalkoztatta az előző életek realitása, csak minden korban más jelentőséget tulajdonítottak neki. Amikor ez a téma szóbakerül, kevés egyetértés van. Valaki teljes mértékben kiáll a téma mellett, valaki inog a két véglet között, és valaki teljesen elzárkózik a fejtegetés gondolatától is.

Keresve  a mélyebb értelmét egy egy érdekes módon összefüggő, visszatérő problémánk megoldásakor, azért csak találunk ilyenkor , nem is kis magyarázatokat. Akik értenek az előző életek elemzéséhez, rengeteg megfejtést tálalnak elénk. Egyfajta megértést  a megmagyarázhatatlanra.

De egyáltalán miért van szükség mindig, minden magyarázatra ? Az elménket foglalkoztatja igazán. A lelkünk tudja és érzi is azt, hogy ennek igenis van, nem is kicsi valóságalapja. Az elme mindennel kapcsolatosan így működik, pont ő a felelős a kétségeinkért a szívünk, lelkünk mindig is érzi/érzékeli a helyes válaszokat, bármiről is legyen szó. Az elme fél és elméleteket gyárt, a szív-lélek érez és emlékezik.
Támpontot és mérhetetlen segítséget nyújtanak egyes elemzések arra vonatkozóan, hogyan is élhetem meg a legboldogabban az életemet. “Előző életek” bővebben

Ki is vagyok ÉN valójában?

Ki is vagyok Én valójában ?

Azon kívül, hogy van egy nevem és van születési időpontom, lakcímem, ami alapján be tudnak azonosítani, de ettől függetlenül ki is vagyok Én valójában ?
Ha mélyebben belegondolunk ebbe a kérdésbe nem egyszerű a válasz. Azért, mert valójában tényleg nem ismerjük önmagunkat. Itt természetesen nem arra gondolok, hogy mi a kedvenc ételem, vagy a napi rutinjaimban mi a feladatom.

Amikor elkezded a dolgok mélyebb összefüggéseit keresni, akkor azt mindig valami hatására kezded el ( mondjuk, történik valami olyan dolog amire szamítottál, de valamiért mégsem kaptad meg ). Csak úgy általában, nem kezdünk el magyarázatok után kutatni. Ugyanígy van ez az önismerettel is. Sajnos az emberek nagy százalékánál, kell valami olyan lelki fájdalom, ami kiváltja azt, hogy az önismeret csengője megszólaljon.
Elkezdünk kicsit másképp, más nézőpontból is megvizsgálni dolgokat magunk körül. Ha nem elég mély a fájdalom, akkor itt meg is szokott állni a kutatás. Egy két dolog kipipálódott, minden rendben, mehetünk is tovább. Igenám, de egy idő után újra azon kapjuk magunkat, hogy már megint egy újabb váratlan betolakodót kaptunk, és újra mély fájdalom lett úrrá rajtunk. Ismerős az érzés, itt már jártunk, de valójában akkor sem oldottuk meg a helyzetet, maximum a szőnyeg alá söpörtük, hiszen ha valóban megoldottuk volna nem lennénk ugyanabban a helyzetben.

Előbb vagy utóbb el fogunk jutni egy olyan pontig, ahol már tényleg érdekelni fog minket az a kérdés, hogy ki is vagyok Én valójában? Ami nem a külsőségekről szól majd, nem azt fogom figyelni ami kézzel fogható, látható és bizonyítható.
“Ki is vagyok ÉN valójában?” bővebben

Feltételnélküliség

Feltételnélküliség
Honnan is eredhet a feltételnélküliség? Miért a feltételek világában élünk inkább? Van aki könnyebben boldogul vele, valakinek kimondottan napi szintű problémái vannak ezzel az érzéssel.
Mélyen hiszen és érzem azt, hogy egy olyan egységből jön a lelkünk, mindannyiunknak, ahol majdnem minden ellentétesen működik mint itt jelenleg. Sőt ez egy olyan hely, ahol nincs rosszaság, nincs bánat nincs irigység és ezáltal félelem sincs ( hiszen egységről beszélek ). Csak a várakozás  izgalma van, hogy mikor jöhetünk ide a földre. Ahol az érzéseket kell átélnünk, ez a feladat.
Szélsőséges tapasztalatok által tanuljuk meg, érezzük meg mi az amit jónak értékelünk és mi az amit kevésbé. Csak itt van lehetőségünk átérezni, csak itt tudjuk megtanulni azt, amit az esetleges negatív energiák üzennek nekünk. Tapasztaljuk az érzéseket, az élmények töltik a lelkünket. Tanítanak arra, hogy a célunk nem más mint újra és újra visszatalálni a  boldogsághoz!

“Feltételnélküliség” bővebben

Kompenzálás

Kompenzálás

Amikor kompenzálunk ellensúlyozzuk azt amiből kibillentünk, azért, hogy visszanyerjük az erőnket.
Az egységből jövünk, onnan ahol mindenünk megvan. A hitünk, az örömünk a békénk az önbizalmunk, ahol a kompenzálás fogalmát nem is ismerjük, mert ott nincs mit álcázni. Ott olyan tisztaság és egység van, amit itt csak a szívünk mélyén érzünk. Ahogy haladunk az utunkon attól a mély egységtől is távolodunk.
Majd sok sok év múlva azt vesszük észre, hogy valami elveszett bennünk, így szépen lassan mi is elveszünk a mindenségben. Teljes a káosz szépen lassan, nemhogy békétlenek, kimondottan önértékelés mentesekké válunk. Már nem vagyunk magabiztosak, már döntéseket sem tudunk hozni, csupán csak, szó szerint, sodródunk az árral. Egyre távolodunk benső egyensúlyunktól, ezt csak érzékeljük de tudatosan fel sem fogjuk.
A negatív érzések tömege lesz úrrá mindennapjainkon. Már nem érzékeljük a csodákat, ami körülöttünk van ilyenkor is. Csak egy dologra koncentrálunk, a saját boldogtalanságunkra. Mivel itt a fókusz az energia is itt van. Mit eredményez ez? Ahol a fókusz, ott a célpont. Jelen esetben a mélabús állapot. Mit vonz ez a frekvencia?
 Még több hasonló energiájú élményeket. Ezért, kezdünk el feltűnést kelteni, jelezve, hogy nagyon nincs rendben valami bennünk. Ez valójában nem más mint a kompenzálás.

A megoldását kívülről várjuk, valaki oldja ezt meg helyettünk. Tegye rendbe a környezetem, mert én nem tudom, és természetesen a vigasztalást is várjuk. Elindul a kompenzálás,  egy kis külvilágból megkapott pozitív visszaigazolással.
Valami olyan dolgot mutatok a világnak magamból, hogy kellemes színben tűnjek fel az emberek szemében. Hogy újra szeressenek, ha már én magamat nem szeretem, legalább valaki által tapasztaljam ezt meg. Ezáltal abba a tévhitbe vagyok, hogy csak így szeretnek és fogadnak el engem, és így újra megtalálhatom a boldogságomat.

Ezzel csupán két nagyon nagy baj van! Az egyik az, hogy csupán átmeneti a siker történet. Hosszútávon nincs ilyen könnyű dolgunk, hogy ennyivel megússzuk, és hátradőlhessünk. Ennél azért picit bonyolultabb dologról van szó. A másik, hogy a vonzás törvénye, ugyanolyan érvényes ide is. Azt fogom tudni becsapni, aki ugyanolyan kompenzálás fázisát éli az életének mint én. Egy defektes kerékkel sem tudunk haladni, de kettővel, meg aztán végképp nem. Vagyis nemhogy feltölt, hanem még jobban le meríti az amúgy is kiüresedett csupromat.
“Kompenzálás” bővebben

Csend hangjai

Csend hangjai

Ahogy azt Paul Simon dala is zengeti amelynek címe csend hangjai, csodálatos. Minden léleknek szükséges a nyugalom, a lélek is elfárad, a csendességben töltődik fel és pihen meg.Ilyen szempontból az alvás is sokkal összetettebb mint azt elsőre gondolnánk. Nem csak a fizikai testnek szükséges, hanem a szellemi-lelki testünk is igényli a pihenést a relaxációt.

Napközben az  ingerek  hatására, legyen az pozitív vagy negatív zaklatottakká válhatunk.  A pozitív ingertől ugyanúgy nem tudunk nyugalomra lelni, mint a negatív hatásoktól. Ilyenkor, újból meg  kell találni az úgymond semlegességi zónát, a kiinduló pontot amikor van lehetőségünk kilengeni, vagy az egyik, vagy a másik irányba.  “Csend hangjai” bővebben

SZERelem SZERetet

SZERelem, SZERetet

A legszebb érzés. Mindannyian erre vágyunk, ha felvállaljuk, ha nem.
Mit is jelent ez?
Induljunk ki abból, hogy mindannyian onnan jövünk, ahol a szerelem,  mint érzés, mindenkinél ismert és ráadásul egyforma, és  azonos. Nincs erősebb, nincs gyengébb, nincs kicsit és nincs nagyon. Csak az igen van.
Vagyis ezt hozzuk magunkkal a földi életünkbe, vállalva azt, hogy úgy is távozunk innen, hogy ha nem is teljességében, de legalább megközelítőleg elérjük ezt az érzést életünk végére, vagy már előbb is.

Megkapjuk az akadályokat életünk éveiben, ami teljesen természetes. Gondoljunk csak bele, milyen sivár és unalmas lenne minden napunk, ha mindig minden rendben lenne. Tehát, érezzük azt, hogy mi a kellemes a szívünknek, és mi nem az. Emlékszik a lelkünk az érzésre, teljes mértékben tudja mire vágyik.
Az egy-egy rosszul megélt történések által tapasztalja meg a lélek, mi az amit nem szeretne. Így kialakulnak az iránytűink, hol erre, hol arra vezetve. minket. A szerelem érzése önmagunkból fakad, nem a külvilágban keresendő. Szerelem bármi felé kialakulhat, ami kedves a lelkünknek.

Eltévedhetünk valahol útközben, csalódhatunk sokat, és sokszor, ilyenkor veszélyzónába kerülhetünk és bezárjuk önmagunkat, és a szívünkhöz vezető utat is. Aztán jönnek a csodálkozások, hogy kerültem ide?
Adni szinte mindenki tud, viszont elfogadni, befogadni, megélni szívből, nyitottnak lenni már sokkal kevesebben. A megélt és rosszul értelmezett tapasztalatok az okai a bezártságunknak.
Leragadunk, beiszapolódunk abba az állapotba, ami nem a fejlődésünket szolgálja, hanem kiszolgáltatottá tesz érzelmileg. Megtagadjuk magunktól a számunkra csodaszép dolgokat, érzéseket, mert az agyunk azt gondolja a csalódások miatt, hogy a lelkünk nem méltó arra, hogy a csodákban részesüljön, neki ez az életminőség nem jár, sőt még olyan tévhit is kialakulhat – teljesen tévesen! – hogy  ezt hoztuk, “ ez a boldogtalanság van megírva számomra”.
Pont itt van a nagy feladatunk, nem az önsajnálat programot kell futtatni, hanem vissza kell találnunk önmagunkhoz. A szerelem forrásához. A rossz érzés lesz a téves, nem valós komfortzóna. Itt alakul ki a szomorúság, az önvád, az irigység, a sóvargás, az ingerültség. Érzem azt, hogy nem jó helyen vagyok és ez az állapot tesz  frusztráltá.
Innen ki kell jönnünk. Mélyre le kell ásni, meg kell találni valódi önmagunkat, a mag-unkat. Be kell menni szívünk legmélyére, a szerelem otthonába, és hallgatni a szívünk hangjaira. Időzni addig amíg jól esik, amíg mindent magunkhoz tudunk szívni, tulajdonommá tenni azt,  amire ott rátaláltam. Meghallani és megérteni azt, mire is vágyunk igazán. Amit itt találunk az erőt ad, visszaadja mindazt ami mindig is a miénk volt.

A felismerésében kapcsolódni tudunk, örülni, álmodozni, teremteni, szerelem vizében lubickolni. Az életünk újra lendületet kap és értelmet nyer. A boldogság a szárnyunk. Meglátjuk azt a  sok a lehetőséget és szépséget, ami elvisz minket a végső célunkhoz.
Ez a cél pedig nem más, mint az az érzés, hogy szerelmes vagyok, elsősorban magamban, aztán a körülöttem lévő ezer csodába, ami odáig terjed, hogy mindent és mindenkit, nemhogy szeretek, hanem imádok. Először a bensőnkben kell megtalálni, azt amit kívül keresünk, mert csak ekkor tudjuk felismerni, ha eljött az idő, hogy találkozunk is vele.
Ez a tiszta állapot, nem azonos a hétköznapi önimádattal, ami csak rólam szól, csak kapni szeretek és tele van olyan energiával ami nem a tisztaságot képviseli.

 

Meditáció, meditációval a kiteljesedésünk felé

Meditáció, meditációval a kiteljesedésünk felé

Avagy kapcsolódás önmagunkkal és a forrással.
De mi is az, hogy meditáció?
Sokan (tévesen) úgy gondolják, hogy ez valami olyan tevékenység amire nem mindenki képes. Tulajdonképpen már akkor is ezt végezzük, amikor mosogatunk, futunk, horgászunk, stb. Vagyis minden olyan tevékenység, amivel egy adott dologra koncentrálunk. Valójában, a meditációs  állapotban a fókuszunkat erősítjük. “Meditáció, meditációval a kiteljesedésünk felé” bővebben