Ami egykor szép volt, ami egykor a mindenséget jelentette, egyszercsak már nem az, már nemhogy nem szép, sokkal inkább sivár és kifakúlt lesz. Nem abban a pillanatban változott meg valami. Az elmúlás pillanatok sorozata.
A felismerés pillanatában van a legnehezebb pont.
Minden amit addig láttunk, gondoltunk, éreztünk, tapasztaltunk köddé válik. Ami addig biztonságot és egykor boldogságot okozott az szertefoszlik. Mintha kihúznák a talajt a lábunk alól.
Egyfajta olyan felismerés, hogy valami fáj, ott mélyen belül… az elmúlás fájdalma, ordítani tudnál annyira fáj.
Csalódásunkban elkezdjük az okokat keresni, először abba aki/ami okozta. Aztán jön a szembesülés azzal, hogy a saját illúziónkban kellett csalódni, ami bennem van és nem másban keresendő.