Kompenzálás
Amikor kompenzálunk ellensúlyozzuk azt amiből kibillentünk, azért, hogy visszanyerjük az erőnket.
Az egységből jövünk, onnan ahol mindenünk megvan. A hitünk, az örömünk a békénk az önbizalmunk, ahol a kompenzálás fogalmát nem is ismerjük, mert ott nincs mit álcázni. Ott olyan tisztaság és egység van, amit itt csak a szívünk mélyén érzünk. Ahogy haladunk az utunkon attól a mély egységtől is távolodunk.
Majd sok sok év múlva azt vesszük észre, hogy valami elveszett bennünk, így szépen lassan mi is elveszünk a mindenségben. Teljes a káosz szépen lassan, nemhogy békétlenek, kimondottan önértékelés mentesekké válunk. Már nem vagyunk magabiztosak, már döntéseket sem tudunk hozni, csupán csak, szó szerint, sodródunk az árral. Egyre távolodunk benső egyensúlyunktól, ezt csak érzékeljük de tudatosan fel sem fogjuk.
A negatív érzések tömege lesz úrrá mindennapjainkon. Már nem érzékeljük a csodákat, ami körülöttünk van ilyenkor is. Csak egy dologra koncentrálunk, a saját boldogtalanságunkra. Mivel itt a fókusz az energia is itt van. Mit eredményez ez? Ahol a fókusz, ott a célpont. Jelen esetben a mélabús állapot. Mit vonz ez a frekvencia?
Még több hasonló energiájú élményeket. Ezért, kezdünk el feltűnést kelteni, jelezve, hogy nagyon nincs rendben valami bennünk. Ez valójában nem más mint a kompenzálás. 
A megoldását kívülről várjuk, valaki oldja ezt meg helyettünk. Tegye rendbe a környezetem, mert én nem tudom, és természetesen a vigasztalást is várjuk. Elindul a kompenzálás, egy kis külvilágból megkapott pozitív visszaigazolással.
Valami olyan dolgot mutatok a világnak magamból, hogy kellemes színben tűnjek fel az emberek szemében. Hogy újra szeressenek, ha már én magamat nem szeretem, legalább valaki által tapasztaljam ezt meg. Ezáltal abba a tévhitbe vagyok, hogy csak így szeretnek és fogadnak el engem, és így újra megtalálhatom a boldogságomat.
Ezzel csupán két nagyon nagy baj van! Az egyik az, hogy csupán átmeneti a siker történet. Hosszútávon nincs ilyen könnyű dolgunk, hogy ennyivel megússzuk, és hátradőlhessünk. Ennél azért picit bonyolultabb dologról van szó. A másik, hogy a vonzás törvénye, ugyanolyan érvényes ide is. Azt fogom tudni becsapni, aki ugyanolyan kompenzálás fázisát éli az életének mint én. Egy defektes kerékkel sem tudunk haladni, de kettővel, meg aztán végképp nem. Vagyis nemhogy feltölt, hanem még jobban le meríti az amúgy is kiüresedett csupromat.
Az aki rendben van, úgy igazán önmagával, annak ez úgyis tökéletesen világít. Ez is egyfajta túlélési technika, ami nem másról szól mint a saját játszmáimról, a mű világomról. Észreveszem, hogy a stratégiai bevált, újra észrevesznek az emberek újra szeretve vagyok. A jóleső dicséret tovább motivál. Annyira rossz mégsem lehetek. Ebből nap mint nap töltekezni kell, ami egyenes út a függőség felé. Ahol már nem tudok létezni ezen táplálékok nélkül. Itt már képtelenség kijönni külső segítség nyújtás nélkül, ekkor már egyedül nem megy. Vissza kell találni önmagunkhoz. Az igazi erő ott lakozik belül, mindig is ott volt és ott is marad. Az táplál kiapadhatatlanul és szüntelenül. A célunk ugyanaz, mindenkinek, vissza találni önmagunkhoz, a belső gyermekünkhöz. Aki önfeledt, szabad, teljesen korlátok és feltételek nélküli. Aki nem attól teszi függővé a napjait, hogy ki hogy bánik vele, hanem teljesen boldog a saját világában. Aki örül, aki nevet, aki kreatív, aki szárnyal és aki nem törik el az első, sőt még a sokadik kudarctól sem. Újból magára talál, lenyugszik és úgy halad tovább mintha semmi sem történt volna. Azzal a különbséggel, hogy már felnőtté váltam, a vele együtt járó érettséggel.
Tehát valóban kinek szólnak azok a dolgok amit mutatni szeretnénk?
Igen, legfőképp magunknak.
Ha magadra ismertél, a legjobb úton vagy afelé, hogy az életedet újra az Élet felé irányítsd.