Elmúlás

Ami egykor szép volt, ami egykor a mindenséget jelentette, egyszercsak már nem az, már nemhogy nem szép, sokkal inkább sivár és kifakúlt lesz. Nem abban a pillanatban változott meg valami. Az elmúlás pillanatok sorozata.

A felismerés pillanatában van a legnehezebb pont.
Minden amit addig láttunk, gondoltunk, éreztünk, tapasztaltunk köddé válik. Ami addig biztonságot és egykor boldogságot okozott az szertefoszlik. Mintha kihúznák a talajt a lábunk alól.

Egyfajta olyan felismerés, hogy valami fáj, ott mélyen belül… az elmúlás fájdalma, ordítani tudnál annyira fáj.
Csalódásunkban elkezdjük az okokat keresni, először abba aki/ami okozta. Aztán jön a szembesülés azzal, hogy a saját illúziónkban kellett csalódni, ami bennem van és nem másban keresendő.

“Elmúlás” bővebben

Kompenzálás

Kompenzálás

Amikor kompenzálunk ellensúlyozzuk azt amiből kibillentünk, azért, hogy visszanyerjük az erőnket.
Az egységből jövünk, onnan ahol mindenünk megvan. A hitünk, az örömünk a békénk az önbizalmunk, ahol a kompenzálás fogalmát nem is ismerjük, mert ott nincs mit álcázni. Ott olyan tisztaság és egység van, amit itt csak a szívünk mélyén érzünk. Ahogy haladunk az utunkon attól a mély egységtől is távolodunk.
Majd sok sok év múlva azt vesszük észre, hogy valami elveszett bennünk, így szépen lassan mi is elveszünk a mindenségben. Teljes a káosz szépen lassan, nemhogy békétlenek, kimondottan önértékelés mentesekké válunk. Már nem vagyunk magabiztosak, már döntéseket sem tudunk hozni, csupán csak, szó szerint, sodródunk az árral. Egyre távolodunk benső egyensúlyunktól, ezt csak érzékeljük de tudatosan fel sem fogjuk.
A negatív érzések tömege lesz úrrá mindennapjainkon. Már nem érzékeljük a csodákat, ami körülöttünk van ilyenkor is. Csak egy dologra koncentrálunk, a saját boldogtalanságunkra. Mivel itt a fókusz az energia is itt van. Mit eredményez ez? Ahol a fókusz, ott a célpont. Jelen esetben a mélabús állapot. Mit vonz ez a frekvencia?
Még több hasonló energiájú élményeket. Ezért, kezdünk el feltűnést kelteni, jelezve, hogy nagyon nincs rendben valami bennünk. Ez valójában nem más mint a kompenzálás.

A megoldását kívülről várjuk, valaki oldja ezt meg helyettünk. Tegye rendbe a környezetem, mert én nem tudom, és természetesen a vigasztalást is várjuk. Elindul a kompenzálás,  egy kis külvilágból megkapott pozitív visszaigazolással.
Valami olyan dolgot mutatok a világnak magamból, hogy kellemes színben tűnjek fel az emberek szemében. Hogy újra szeressenek, ha már én magamat nem szeretem, legalább valaki által tapasztaljam ezt meg. Ezáltal abba a tévhitbe vagyok, hogy csak így szeretnek és fogadnak el engem, és így újra megtalálhatom a boldogságomat.

Ezzel csupán két nagyon nagy baj van! Az egyik az, hogy csupán átmeneti a siker történet. Hosszútávon nincs ilyen könnyű dolgunk, hogy ennyivel megússzuk, és hátradőlhessünk. Ennél azért picit bonyolultabb dologról van szó. A másik, hogy a vonzás törvénye, ugyanolyan érvényes ide is. Azt fogom tudni becsapni, aki ugyanolyan kompenzálás fázisát éli az életének mint én. Egy defektes kerékkel sem tudunk haladni, de kettővel, meg aztán végképp nem. Vagyis nemhogy feltölt, hanem még jobban le meríti az amúgy is kiüresedett csupromat.
“Kompenzálás” bővebben