Spiritualitás és a pénz kapcsolata

Spiritualitás ( lelkemmel való kapcsolódással élni ) és a Pénz kapcsolata

Nagyon nagy “divat” ma a spiritualitás és az ébredjünk kifejezés. Ezzel együtt egyre többször megjelenik egy ellentét párként megélt vélt nézőpont is.

Ebben a cikkemben alap fogalmakat szeretnék tisztázni.

Ehhez a témakörhöz KÉT életterületünk is tartozik.

Az egyik a BÖLCSESSÉG a másik a BŐSÉG – mint PÉNZ energia, nem mellesleg ide tartozik a SZEXUALITÁS  a szexuális energia is!

“Spiritualitás és a pénz kapcsolata” bővebben

Felemelkedett szerelem, amire mindig is vágytál

Felemelkedett szerelem, amire mindig is vágytál

Maga az érzés  (amit nem mondanám, hogy mindannyian várunk )  egy olyan csoda ami bennünk van, bennünk keletkezett, csakis mi dolgoztunk meg érte.

A szerelem az egyik legszebb érzés, de ez az érzés amit most kibontok, valami teljesen más!
Össze sem lehet hasonlítani… a szerelem csak emlékeztet arra, hogy mi az amit meg kell találnunk magunkban. Ezért múlik el, mert csak azt jelzi, hogy nem a másiktól kell elvárni, hanem pont, hogy neki kell tudni adni. De csak azt tudom adni ami bennem van. Vagy a felületet és a ragaszkodást a birtoklással, vagy a mélységet a szabadságot és az önzetlenséget a valódi intimitást.

Ezért kell önmagunkon dolgoznunk, hogy mindazt amit mástól várunk, és  azt nem úgy adja a másik, ahogy szeretnénk, akkor ne szenvedjünk, ne őrlődjünk és ne dühöngjünk. 

Ha a saját magomra találtam, táplálom és azt szárba szökkenve, kiszabadítom magamból, megrepednek a saját kőkemény falaim, minden rést kihasználva, kúszik lelkem minden darabkája a fény felé, egészen addig, míg szét nem robbantja a saját várfalaimat és annak minden egyes részét.

                                       

“Felemelkedett szerelem, amire mindig is vágytál” bővebben

Mennyire vagy becsapható?

Jól kell ismerned magad ahhoz, hogy tudd kinek mit hiszel el a kirakatából.

Az élet olyan, mint egy jól felstuffolt kirakat – sokmindent el akarnak hieteni veled, de rajtad múlik mit érzel magadénak.

Az élet megtanít arra, hogy mit nem kell elhinned. Előbb vagy utóbb, de rá leszel kényszerítve. 

Sétálsz az utcán vagy rohansz, és egyszer csak megfog valami, megállsz és csodálod, aztán lehet, hogy meg is veszed. Aztán mikor hazaviszed, már nem tetszik annyira mint ott akkor…lehet, hogy meg is bántad, hogy megvetted.

Mi is történt?

A kirakat azért kirakat, hogy megfogjon, hogy becsalogasson. Látványos tele kiegészítővel, néha még mű – műanyag dolgokat is bevetnek a cél érdekében. 

Ez mind a megtévesztés része.

Mi a cél? Valójában az, hogy beleless a saját illúziód csapdájába. 

Hogy hidd el a valótlant, vedd meg és vidd is haza.

Ismerős?

Ugyanez zajlik a világban, és körülöttünk, mindenben. Munka, párkapcsolat, média, politika, internetes felületek, profilok…

Mindenki próbálja elhitetni “mindenkivel”, azt amit éppen szeretne, boldogságot, szépséget, hazugságot, gazdagságot, szerelmet, szeretetet, hűséget , odaadást, törődést… a “mindenki” el is fogja hinni, mert vele el lehet hitetni. 

Vagy senki? 

Csupán azt hiszi az elhitető, hogy ez sikerült? 

“Mennyire vagy becsapható?” bővebben

Önismeret = Sorsazonosság

Önismeret = sorsazonosság 

Minden belőlünk indul ki és oda is talál vissza. 

A sorsazonosság azt jelenti, hogy az önismeretemet arra használom, ami boldoggá teszi földi létemet, életemet.

Tudom ki vagyok, tudom mire vágyom, tudom mik a feladataim, hol vannak a határaim. Vannak reális céljaim rövid és hosszútávon.

Érzékelem önmagam, érzékelek másokat.

Amikor megtanulod érzékelni az embereket a környezeted átalakul. Ez nem tudatos a lélek tudja, hogy kire tud kapcsolódni és ki az akit kipörget a rendszeréből. Amíg velünk vannak addig sorsazonosság van köztünk. De a felismerés pillanatában megtörténik a leválás. Akkora már    a sunnyogó, lapító lelkeket nem tudja a rendszerünkbe engedni, ezért azok messzire elkerülnek minket. Nem tud már mire kapcsolódni. Így tudsz letisztulni, így tudsz megújulni, így tudod meg érzékelni azt, amitől egészen eddig távol tartottad magad.

Ne sajnáld, hanem légy hálás azért, akik ezután a rendszeredet képezik. Ők már azt a minőséget képviselik, ahova te eljutottál. Ezentúl ők lesznek veled sorsazonosak, egy darabig vagy végig…

Ezáltal tudtok tovább fejlődni, egymást segíteni, hogy egy magasabb tudatszintre kerüljetek. Ha jól csinálod ennek a folyamatnak sincs vége, csak felismerései, csak megújulásai, csak gyönyöre van, ami az igazi csodát jelenti. 

Hiszen gondolj csak bele, ha benne maradnál abba az alacsonyszintű energiába, ahonnan az életet elkezdted látni, mi válhatna belőled, kivé válhatnál  belőle, mit tanulnál belőle, miben tudnál megújulni?  “Önismeret = Sorsazonosság” bővebben

A BOLDOGSÁG ÁRA A BÁTORSÁG

A nagy boldogság, mindig együtt jár egy azt megelőző boldogtalansággal.

A legnagyobb boldogtalanságunkban felismerünk. Akkor lemondunk és elengedjük a szenvedést, és minden megszokott dolgot magunk körül, amit addig biztonságnak gondoltunk, amiről azt gondoltuk működik. Ez viszont azzal jár, hogy nem mérlegelünk, és nem is mérlegelhetünk, mert az rossz iránymutató már ezen a ponton.


A boldogságunk útján, nem a NEMeken gondolkodunk, amik eddig fogva tartottak, és nem engedtek minket tovább, hanem felhagyunk minden addigi, hiedelmünkkel és hitünkkel.

Ezzel a döntéssel elválunk, leválunk a múltunktól és belépünk a jelenbe.

A mindentől megszabadult lélek pedig kinyílik, és a semlegesség a kiürülés állapotából, elindul a boldogság felé.

Itt még rendszeresen visszafordulna, valami kifogást keresve, problémára hivatkozva, amiket még meg kellene oldani…. vagy kifogáskoat keres, hogy miért ne válassza a boldogságot – persze ez nem tudatos elutasítás.

De, ilyenkor már megtalálta boldogságát.

Ez annak a jele, hogy komfort zónán kívülre kerültél. Ismeretlen a terep ezért keresi a kibúvókat.

Egyrészről a sérüléseink miatt, másrészről azt gondoljuk ( gondoljuk! – és nem érezzük!  🥴), hogy jobb az eddigi rossz, de csak azért mert azt már megszoktuk.

Itt kell elővenni a bátorságunkat, hogy nem a könnyebb és komfortosabb régi utat választjuk ismét, hanem haladunk tovább előre. Újra és újra. Napról napra és hétről hétre. Higgyük el, hogy itt van, megérkezett hozzánk!

Nem szabad a boldogságtól távol kerülni, mert összezsugorodik. A boldogtalanság viszont újra megerősödik, mert itt kevesebb a munka, sőt itt már nem kell tenni érte, hogy megmaradjon.

Értitek?!

Na ehhez kell a hatalmas erő.

Tovább haladni, fejlődni, kinyílni, ismerkedni önmagunkkal és egyszerre visszatalálni önmagunkhoz, hiszen arra születtünk, hogy boldogok legyünk. Ez a feladat, mindenki számára. Ezt pedig nem ismerjük meg ott ahol eddig sikertelen volt a vágyakozás, az estleges csalódásokról már nem is beszélve.

Fejlődésnek indulnak az érzékeléseid, olyan dolgokat élsz át amit eddig remélni sem mertél, sőt még az is lehet, hogy még gondolati szinten sem jelent meg benned.

Az igényed átértékelődik, más lesz a fontos. Itt minden ismeretlen, ha ezt érzed jó úton vagy.

A boldogságra meg kell érni, fel kell ismerni és fogadni kell tudni. Akkor fog nálad fészket rakni ha rá figyelsz, ha teret engedsz a számára és táplálod, hiszen az az igénye, hogy növekedjen. A boldogtalanságról pedig le kell mondani.

Hatalmas BÁTORSÁG kell a nagy BOLDOGSÁGHOZ.

Fekete Éva

Halál

A HALÁL – MINT LEHETŐSÉG

Minden egyes születés, halállal végződik, kivétel nélkül. 

Születésünk, sőt fogantatásunk óta hordozzuk a halált mint lehetőséget. Tudjuk azt, hogy be fog következni, de nem tudjuk mikor.
Valaki fél tőle, valaki nem.
Valójában, hogy félhetünk valamitől amit nem is ismerünk? Vagy igen is ismerjük és tudjuk, azt is, hogy mitől félünk…
Valójában, amikor meghal valaki akkor, kit vagy mit is sajnálunk valójában? Magunkat, hogy egyedül maradtunk és mi lesz velünk?
Vagy aki eltávozott, vele mi lesz, vagy azt, hogy azt gondoljuk, hogy már nem találkozunk vele, és az elvesztés fájdalma az elviselhetetlen?
Vagy azt sajnáljuk, hogy csinálhattuk volna másképp, de erre már nincs lehetőségünk?

Vagy pedig azt sajnáljuk, hogy már nem mondhatjuk el neki azt, amit el kellett volna mondani neki, de nem tudtam mert, mondjuk megbántva éreztem magam és nem tudtam megtenni, a sértettségem nem engedte, hogy  szabad legyek.

“Halál” bővebben

Legjobb szülő

Legjobb szülő

A fogantatás pillanatától együtt vállaltad a felelősséget, a szeretetet az örömet, a büszkeséget, a gondoskodást és a lemondásokat is.
Azt vállaltad, hogy mindig megpróbálsz, a legjobb szülő lenni.

Hiába tervezed el milyen szülő leszel, ezt a helyzet fogja hozni, nem lehet előre egyértelmű sztereotípiákat gyártani, mikor vagy jó, vagy rossz a betöltött szülői szerepkörben. Viszont vannak alap iratlan szabályok erre vonatkozóan.

A saját értékrended és a felellőségérzeted szerint kell, hogy nevelj, hiszen nem lehet fellapozni egy könyvet, minden etetés vagy tisztába tevés után, hogy most mi következik.
Rengeteg energia nem önmagadat adni, ami a gyerekkel töltött minőségi idő kárára mehet.

Vannak fontossági sorrendek, érési tapasztalatok amin mindannyian átmegyünk, kivétel nélkül. Nem attól függ, hogy van e már gyermeked vagy sem, hiszen ahol több gyerek van, ott is mindegyik más, más bánásmódot igényel. Ha nem veszed észre magadtól, ki fogja vívni magának a másféle figyelmet. Megmutatva az utat önmagához.

Gyermeked iránti szeretetedet nem eszközökkel, hanem nyugalommal és jelenléttel mutatod ki, minden helyzetben. A legjobb szülői címet úgy vívhatod ki magadnak, hogy amiért felelősséget vállaltál, hogy neki a legjobb legyen, azt kicsit mélyebben megvizsgálod.

“Legjobb szülő” bővebben

Unokák kiváltsága

Vajon miben rejlik az unokák kivételes helye egy családban?
A gyermeknevelést a szülővé válást, nem tanítják, csináljuk ahogy tudjuk. Hol jobban hol kevésbé, hol szent meggyőződéssel, hol bizonytalanul, de csináljuk ahogy épp jónak gondoljuk!
Évek alatt, közben érünk szülővé, tapasztaljuk meg azt, hogy hogy  mutathatjuk ki mégjobban a szeretetünket. Hogy tehetjük egyre hitelesebbé magunkat.
Egyszercsak felnőtt lesz a gyermekünk és az elrontottnak vélt nevelésünk már tapasztalt szülői múltunkká válik. Vissza – vissza hoznánk egy egy életszakaszt, hogy szebben tudjuk szeretni gyermekünket. Azzal a feltétlen szeretettel tudjuk átölelni amivel akkor nem tudtuk, mert mi akartuk eldönteni, hogy Ő mit és hogyan csináljon. De ez ugye lehetetlen…
Mégis hova tudjuk bepotólni ezt a hiányt?
Az unokákba!
Betöltődik szívünk minden szeretete, és elfogadása, és büszkesége ami a szülői szerepünkbe nem tudott megnyílvánulni, mert akartuk szeretni, nem pedig engedtük a szeretetet áramoltatni.
Mindent másképp látunk mert megtanultuk, megtapasztaltuk… azt már tudjuk, mit csinálhatunk mégjobban. Meghagyunk minden pillanatot abban a jelentőségében megélni, ahogy az ott és akkor a legszebb.
Egy unoka tanít meg teljes mértékben, még egy kemény embert is, a feltétel nélküliség minden lényegére!
Mert az unoka bármit szeretne, bármikor, azt szívesen teljesíti a nagyszülő. Eltünnek az elvárások. Eltünnek az “én jobban tudom” tanácsok. Sokkal megengedőbbek  vagyunk és elnézőbbek. Bölcsebbé váltunk a tapasztalások által.
Elfogadjuk sőt büszkék vagyunk arra, hogy mennyire más mint a többi gyerek,már nem akarjuk, hogy beálljon a sorba. Itt már megengedjük neki, hogy olyan legyen, amilyen ő valójában.
Nem a saját elvárásaiknak kell, hogy megfeleljen, hagyjuk magunkat átadni a személyiségének. Sokkal könnyedebb a lelkünk nagyszülőként, mint szülőként.
Szülőként azt gondoljuk, hogy akkor vagyunk szülői legtökéletesebb szerepünkben, ha minden lépésnél fogjuk a kezét, és megmondjuk neki hova, mikor, és hogyan lépjen, ja és persze kivel….
Aztán idővel rájövünk, hogy mi lett volna a valódi szerepünk és megpróbáljuk másként és jobban csinálni.
Az unoka szinte újra hangolja az elvárásainak, sőt azt is mondhatnám teljes mértékben lerombolja azt, amilyenek szülőként voltunk. Ha ez nem történeik meg, biztosak vagyunk abba, hogy mindent a legjobban csináltunk, úgy ahogy azt csináltuk.
De ez is jó így, mert a saját útjával és tetteivel, mindenki saját maga van a legjobban tisztába.
Van az úgy, bár ritkán, hogy csak a jó mintáinkát kell mégjobbá tennünk az unokáinkkal töltött időnk során.

Fekete Éva

 

 

Elmúlás

Ami egykor szép volt, ami egykor a mindenséget jelentette, egyszercsak már nem az, már nemhogy nem szép, sokkal inkább sivár és kifakúlt lesz. Nem abban a pillanatban változott meg valami. Az elmúlás pillanatok sorozata.

A felismerés pillanatában van a legnehezebb pont.
Minden amit addig láttunk, gondoltunk, éreztünk, tapasztaltunk köddé válik. Ami addig biztonságot és egykor boldogságot okozott az szertefoszlik. Mintha kihúznák a talajt a lábunk alól.

Egyfajta olyan felismerés, hogy valami fáj, ott mélyen belül… az elmúlás fájdalma, ordítani tudnál annyira fáj.
Csalódásunkban elkezdjük az okokat keresni, először abba aki/ami okozta. Aztán jön a szembesülés azzal, hogy a saját illúziónkban kellett csalódni, ami bennem van és nem másban keresendő.

“Elmúlás” bővebben